
Ahogy azt a könyvem bemutatkozó oldalán is írom:„Vannak vidékek gyönyörű
tájak hol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül”
Erdélyiként, székelyként, világot járt énekművészként nagyon fontosak számomra a gyökereim, a kultúrám ápolása és továbbörökítése a következő generációnak.
Az Egy csipetnyi Erdélyt gyerekeknek és családoknak egyaránt ajánlom: azt szeretném, hogy az olvasó belőle, általa az igazi Erdélyt, Székelyföldet ismerje meg, hagyományain, balladáin, versein, mondókáin, kultúráján, semmihez sem hasonlítható jellegzetes ízvilágán keresztül, és nem utolsósorban az ott élő emberek lelkületét érezze a sorok között. Azt az Erdélyt, ahol én is felnőttem, és amely olyan kiváló embereket adott a világnak, mint Benedek Elek, Tamási Áron és nagybátyám, Kányádi Sándor.
Erdély és Székelyföld hitet és gyökereket adott, Magyarország pedig szárnyakat, hogy megvalósulhassanak az álmaim.
2026.04.13-án 17:00-tól sok szeretettel várom mindannyiótokat a maklári Városi Könyvtárba egy személyes hangvételű találkozóra, valamint a könyvbemutatóval és dedikálással egybekötött rendhagyó műsoromra, ahol minden bizonnyal Kányádi Sándor versei is elhangzanak majd!
Ez tehát nem egy hagyományos könyvbemutató – mesélek a gyökereiről, a székely hagyományokról és nagybátyám, Kányádi Sándor szellemi örökségéről. Az estet saját előadásom teszi majd reményeim szerint varázslatossá: felcsendülnek majd népdalok, versek, valamint népszerű opera- és operettrészletek is.
Mindemellett a kötetem a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható!
A rendezvény látogatása INGYENES.
Támogatók: Maklár Község Önkormányzata
Szervezők: Felhőtlen Gyermekkorért és Életért Egyesület ill. a Nyugdíjas Klub